Alapos tesztelés és kutatómunka alapján soroljuk be a beszállítókat, de a visszajelzéseidet és a szolgáltatókkal való üzleti megállapodásainkat is figyelembe vesszük. Ez az oldal partnerlinkeket tartalmaz.Hirdetési nyilatkozat.

Maileon értékelés 2024 – Vajon megéri az árát?

Ágnes Hajdu Írta: Ágnes Hajdu

A Maileon nagyon összetett, jól kialakított, de számomra helyenként kicsit túl bonyolultnak tűnő rendszer. Rengeteg mindent tud, gyakorlatilag mindent, amire csak az e-mail marketingben szükségünk lehet, sőt, még ennél is többet. Az alábbi értékelésben sokat elárulok Neked, ha szeretnél kicsit bekukkantani a kulisszák mögé.

Azt mondja magáról, hogy teljes körű e-mail marketing és CRM rendszer, amely a felhasználói kommunikáció minden területére innovatív megoldást kínál.

Bár mindent nem láttam, de azért néhány dolgot igen. Tarts velem, és elmesélem, amit tapasztaltam. Lássuk hát a Maileon szolgáltatásait.

Összefoglalás

A rendszer német fejlesztésű és közösen üzemelteti egy magyar és két német vállalat. Kiválóan alkalmas adatbázis építésre, szegmentásra, a felhasználókat elérhetjük emailben, SMS-ben vagy akár push üzenetekkel, mindezt egy rendszerből. Ingyenes integrációkkal rendelkezik a legnépszerűbb webshopokhoz és CMS rendszerekhez.

Mivel rengeteg szolgáltatást ígér és ebből kifolyólag nekem első hallásra rettenetesen összetettnek tűnt, úgy döntöttem, kipróbálom és megnézem, mit tud valójában. Ami miatt még nagyon izgatta a fantáziámat az az, hogy nincs ingyenes próbaverzió, és magán a weboldalon igen kevés derül csak ki a rendszerről, minden elég sejtelmes, kevés konkrétummal, az árát viszont jobban megkérik, mint más hasonló(nak tűnő) szolgáltatásét. Szóval nagyon kíváncsi voltam, hogy van-e érték is az ár mögött, valóban érdemes-e ennyit fizetnünk érte..

Amikor eldöntöttem, hogy közelebbről is megnézem a Maileont, akkor még lehetett benne ingyenes tesztidőszakra regisztrálni, és ennek keretében betekinteni a rendszerbe. Én még éppen tudtam ezt igényelni, szerintem az utolsók között. A regisztrációt egy adminisztrátor hagyta jóvá, és csak korlátozott ideig lehetett használni a rendszert. Ez a lehetőség 2022. tavaszán megszűnt – sajnos emiatt néhány funkciót ki sem tudtam rendesen próbálni. Az ingyenes próbaidőszakot felváltotta az ingyenes rendszerbemutató.

Maileon Kézbesíthetőség - Maileont használó webáruház hírlevelének kézbesíthetősége
Maileon rendszerbemutató igényelhető

Ez abból áll, hogy előzetesen egyeztetett időpontban a szolgáltató képviselője online villámbemutatót tart nekünk a rendszerről kb. 10-12 percben. A lényegesebb funkciókba így is betekintést nyerhetünk, és természetesen kérdezhetünk is, ha szeretnénk – a kérdésekre nagyon készségesen és felkészülten válaszol a Maileon munkatársa -, viszont magunk nem navigálhatunk szabadon a rendszerben, vagyis egyáltalán nem navigálhatunk, és nem tudunk semmit kipróbálni, mélyrehatóbban megvizsgálni, tesztelni sem. Az online bemutató során említenek egy linket, amit ha van kéznél tollunk, papírunk és sikerül gyorsan leírnunk, akkor nagyon hasznos, mert a linken részletesebben olvashatunk a rendszerről és annak működéséről, jellemzőiről. Ez a link egyébként a Maileon weboldalán nincs fenn – én legalábbis több perces keresgélés után sem találtam. Tipp: ha kérdezünk valamit e-mailben az ügyfélszolgálattól, általában elküldik a linket azzal, hogy ott megtaláljuk a választ.

4.8

Funkciók

Összetett e-mail marketing és CRM rendszer

Ahogy beléptem a rendszerbe, az első benyomásom az volt, hogy na, ez aztán elég bonyolult, hogyan fogok tudni itt egyáltalán bármit is rövid idő alatt megvalósítani? Valóban kellett egy kis idő, mire megszoktam a felületet és megismerkedtem egy részével annak a rengeteg mindennek, amit a rendszer tud. Azért a német fejlesztők nem bíztak semmit a véletlenre, tényleg “mindenre is” gondoltak. A rendszer viszont így tud összeállni egy olyan kerek egésszé, amit rengeteg mindenre tudunk majd használni.

A rendszer erőssége, hogy nincs kötött adatszerkezet, mint pl. a Mailchimp vagy az ActiveCampaign esetében, hanem mindenki a saját iparágára, szolgáltatásaira, termékeire építheti fel a rendszeren belül az adatszerkezetet. A rendszerben az alapvető egység az e-mail cím, ehhez korlátlan adatmennyiséget lehet hozzákapcsolni a rendszer előre beállított mezői vagy az egyénileg létrehozható mezők segítségével.

Egy fiókhoz több felhasználót tudunk rendelni, és ezeknek a felhasználóknak meg tudjuk szabni a jogosultságait. Így nem vagyunk magunkra utalva a sok marketing feladattal, hanem delegálni tudjuk a feladatokat vagy fel tudjuk azokat osztani egymás között.

A Maileon jellemzői - felhasználói szerepek
Felhasználói szerepek a Maileonban

E-mail kampányok, sablonok és személyre szabhatóság

A Maileonban két e-mail szerkesztő közül választhatunk. Az egyik az egyszerűbb, klasszikus tartalomszerkesztő, amely egy Word szövegszerkesztőhöz hasonlóan működik. A másik pedig az “Új” tartalomszerkesztő, amely “drag and drop” módszerrel működik.

A Maileon jellemzői - a két szerkesztő
A Maileonban két szerkesztő közül választhatunk

Az új tartalomszerkesztőben 4 kiinduló lehetőség áll rendelkezésünkre a levél összeállításának megkezdéséhez. Választhatunk egy előre beállított sablont, korábban készített saját sablont, importálhatunk html fájlt vagy kezdhetjük “üres lappal’ és tervezhetünk magunknak egy teljesen új sablont.

A Maileon jellemzői - opciók az új tartalomszerkesztőben
Az új tartalomszerkesztő kiinduló lehetőségei

Én a tesztelés során kíváncsi voltam, milyen előre beállított sablonokat kínál nekem a rendszer, így az első opciót választottam. Mindjárt újabb választás elé állított a platform. Más sablonok állnak rendelkezésre e-commerce-hez és megint mások az ún. “triggermailing”-hez. Ez utóbbiak olyan levelek, amelyek összekapcsolhatók az e-commerce weboldalakkal, és automatikus, perszonalizált üzeneteket küldhetünk velük a vásárlóink magatartásának megfelelően. Ez a magatartás lehet például kosárművelet, valamilyen kulcsszóra keresés, termékre keresés, vásárlás stb.

Én most az e-commerce sablonokat nyitottam meg.

A Maileon jellemzői - az e-commerce sablonok
A Maileon e-commerce alapsablonjai

Az új tartalomszerkesztőben ha az előre beállított sablonok közül választunk, akkor is minden testre szabható. Az elemek kattintással egyszerűen átalakíthatók, a különböző formázási lehetőségekhez könnyen, html kódolás nélkül hozzá lehet férni. Ezekben az e-mailekben minden személyre szabható, vagyis a kontakt adatbázisban szereplő adatokat (név, stb.) könnyedén elhelyezhetjük a levelünkben a tárgyban vagy a tartalmi részben. A szűrőket használhatjuk a különböző levélelemek megjelenítésénél, vagyis ha a levéltartalom egy részét csak egy bizonyos szegmensnek szeretnénk megmutatni, akkor erre is van mód.

A Maileon jellemzői - az új tartalomszerkesztő szerkesztőfelülete
Az új tartalomszerkesztő szerkesztőfelülete

Az egyes eszközökre különböző tartalmakat, megjelenést lehet beállítani. Más és más tartalmat készíthetünk mobil eszközre, asztali gépre, tabletre, ha szeretnénk, különböző képeket is használhatunk az egyes nézetekhez.

Ha esetleg nem áll rendelkezésünkre saját fotó, amelyet beletehetnénk levelünkbe, a Maileonnál erre is gondoltak, és feltöltöttek nekünk a rendszerbe több száz fotót, amelyeknek a segítségével attraktívvá tehetjük a levelünket.

A Maileon jellemzői - médiatárat is találunk a rendszerben
A Maileon médiatárral is rendelkezik

A Maileonban lehetőségünk van A/B tesztek elvégzésére is. Kétféle A/B tesztelési lehetőség van a rendszerben, az egyik a szimmetrikus, a másik az aszimmetrikus. Mindkettő kiindulási alapja, hogy elkészítünk egy levelet, majd hozzárendeljük a címzettlistát, aztán az olló ikon használatával beállítjuk a tesztet.

A szimmetrikus teszt úgy működik, hogy annyiféle levelet generál a rendszer, amennyi változót beállítottunk. Minden címzettnek kimegy a levél. Az aszimmetrikus teszt esetében viszont csak az adatbázis egy általunk megadott részére kerülnek kiküldésre a levelek, a fennmaradó rész postaládájában pedig csak a tesztgyőztes levél landol majd.

Címzettlisták és szegmentáció

A Maileon útmutatójában olvasva a címzettlisták létrehozása elsőre nekem kicsit bonyolultnak tűnt, a leírást többször is el kellett olvasnom, de ezután sem volt teljesen világos. A leírás szerint “a listák létrehozásához először ún. kontaktszűrőre van szükség, amelyre a címzettlista hivatkozik”. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy bizonyos feltételeknek megfelelően szűrővel kiválasztjuk a kontaktjaink egy részét. Ez lehet akár az összes kontaktunk, de lehetnek azok, akik pl. az utolsó 90 napban megnyitották a leveleinket.

Miután nekem még nem voltak kontaktjaim a rendszerben, első lépésként azt néztem meg, milyen módon tudok tömegesen címzetteket importálni. A címek importja csv vagy txt fájl használatával lehetséges. Mindjárt ki is próbáltam az importot egy csv fájllal. A rendszerleírásokból sehol nem derült ki, hogy a csv delimitere pontosvessző kell, hogy legyen, ez csak egy, a rendszerből kiexportált listafájlból derült ki. Ha más delimiterrel (pl. vesszővel) elválasztott csv fájlt szeretnénk beimportálni, akkor a rendszer nem ír hibaüzenetet, de az importálást sosem fejezi be.

A Maileon jellemzői - csv fájl importálása
A Maileon csv import felülete

A listában nem sikerült új adatmezőket (pl. telefonszám) létrehoznom. Ha újabb e-mail címet próbáltam a listához hozzáadni, simán ment, a rendszer nem kért megerősítést. Rögtön eszembe jutott, hogy ha ez ennyire könnyű, mi a helyzet egy olyan e-mail címmel, ami nem létezik. Kipróbáltam, és simán tudtam spam-gyanús e-mail címet is felvinni a rendszerbe.

A szegmentálás a Maileonban egyszerű, egy grafikus felület segítségével, legördülő listákból történő választással hozhatjuk létre a szegmenseket.

A Maileon jellemzői - szegmentálás
Szegmentálás a Maileonban

A szegmensekből dinamikus listák képezhetők. A rendszer nem listákban tárolja az adatokat, hanem a teljes adatbázisból tudunk dinamikus szűrők használatával elkészíteni a listákat. Ezek a listák minden egyes e-mail kiküldésekor frissülnek. Vagyis egy logikailag és üzletileg jól összeállított szegmenssel hosszú távon gyakorlatilag már nem kell különösebben foglalkoznunk, mert a rendszer tartja karban ezeket a listákat az adatmezők, valamint a válaszok és adatértékek alapján.

Landing Oldal

A Maileonban landing oldalak helyett reszponzív oldalakat lehet létrehozni, amelyek landing oldal-szerű funkciót látnak el, de csak e-mailből érhetők el. Bár ezek az oldalak így valójában nem használhatók külső landing oldalként, és alapsablonokat sem biztosít ezekhez a platform, a számos funkciót tartalmazó beépített szerkesztővel azért mutatóssá tehetők.

A Maileon jellemzői - a reszponzív oldalszerkesztő
A Maileon reszponzív oldalszerkesztője

Automatizmusok

Sokféle automatizációt állíthatunk be a Maileonban. Webshop integrációval (Woocommerce) a Maileon rendszerébe bekerülnek a webáruházban történő események, pl. kosárműveletek, vásárlás. Ezekre az eseményekre valós időben marketing automatizációt lehet indítani, mely lehet például egy kosárhoz történő visszaterelés, vásárlás utáni értékelő.

A Maileon jellemzői - marketing automatizációs lehetőségek
Marketing automatizációs lehetőségek a Maileonban

A Maileon rendszerében akár kuponokat is készíthetünk. Szuper opció, főleg akkor, ha nem rendelkezünk erre külön applikációval, illetve ha a webáruházunk kezelőfelületén nem tudunk ilyet beállítani.

Értékesítési csatornák és E-Commerce funkcionalitás

Ahhoz képest, hogy mennyibe kerül a rendszer, én több alapintegrációt vártam. A legfontosabb webáruház motorokkal – Shopify, WooCommerce, illetve a magyar fejlesztésű Shoprenter – viszont készen áll az integráció. A beállításokkal kapcsolatosan részletes magyar nyelvű leíráshoz juthatunk a Maileon weboldalán. Amit hiányolok, hogy nincs említés pl. a magyarországi számlázó rendszerekkel – pl. Billingo, Számlázz.hu – való integrációról. A Maileon weboldalán van egy olyan lehetőség, hogy “API integráció”, ahol azt ígérik, hogy a segítségével bármilyen rendszert lehetőségünk van összekötni a Maileon rendszerével, ám a linkre kattintva egy angol nyelvű fejlesztői felülethez jutunk. Ez a fejlesztők számára biztosan sokat mond, viszont én nem tudtam ebből kideríteni, hogy milyen magyar rendszerekkel tudom még integrálni a Maileont.

3.8

Kézbesíthetőség

Ez minden e-mail marketing rendszer esszenciája, vagyis, hogy eljutnak-e a címzettjeinkhez a leveleink. Rengeteg cikkben, fórumon, blogbejegyzésben olvashatunk hasznos dolgokat a témában, pl. olyan, a laikusok számára első hallásra idegenül hangzó kifejezésekkel kapcsolatosan, mint az SPF szabály, a DMARC vagy DKIM beállítások, stb. Ezekkel kapcsolatban a Maileon útmutatójában, leírásában semmilyen információt nem találtam.

Megkérdeztem ezért az ügyfélszolgálatot a weblapon lévő online chat funkció segítségével. Olyan választ kaptam, hogy ívan SPF és DKIM hitelesítés a kiküldött levelek esetében. Ennek beállításához útmutató nem áll rendelkezésre, az ügyfélszolgálat elmondása alapján erre nincs is szükség, mivel a DKIM és SPF hitelesítés alapvető eleme a rendszernek, s amely a saját vagy a delegált subdomainek esetében automatikusan és dinamikusan történik.

Spam kezelési szabályzatot nem találtam sem a holnapon, sem a rendszerleírásban. Ez utóbbiban egyedül olyan utalást találtam, hogy a Maileonba beépítésre kerültek különféle minőségbiztosítási szolgáltatások – köztük a kézbesíthetőség-ellenőrzés is – , de ezek 80%-a külső szolgáltató jóvoltából került a rendszerbe és fizetős. Ezek árával kapcsolatban azonban nem találtam semmilyen információt.

Maileon Kézbesíthetőség - minőségbiztosítási szolgáltatások
A Maileon minőségbiztosítási szolgáltatásai

A Maileonnak automata “bounce” kezelése van, a rendszer kiszűri a visszapattanó leveleket, és ezeket megfelelő algoritmusok alapján deaktiválja. A bounce kezelést személyre szabhatjuk egy erre szolgáló felületen.

A rendszerben létrehozhatunk feketelistákat is, pl. bizonyos domainre, de be is importálhatunk ilyen listákat a rendszerbe.

Sajnálom, hogy a Maileon honlapján és felhasználói felületén, útmutatójában gyakorlatilag semmilyen információt nem találtam a kézbesíthetőséggel, illetve a spam kezeléssel kapcsolatban, hiszen ez rendkívül lényeges, ha e-mail marketing szolgáltatót választunk. Annál is inkább kíváncsi lettem volna erre, mivel azokat az e-mail leveleket, amelyeket a Maileontól ezidáig kaptam, Spam-gyanúsnak jelölte a Gmail.

Maileon Kézbesíthetőség - a Maileon első levele Spam-gyanús a Gmai-lben
a Maileon-tól érkező első levelet gyanúsként érzékelte a Gmail

A Maileonnál amúgy tudják, hogy a regisztrációt visszaigazoló levelek a Spam-be mehetnek, mert az egyik levélben, amit az ügyfélszolgálattól kaptam, írják, hogy az email a belépésről előfordulhat, hogy a spam mappába megy, mivel tartalmaz egy olyan hosszabb kódot, amit a levelezők többnyire spam-nek ítélnek.

Szerettem volna egy kis tesztet végezni a rendszerben, hogy lássam a kézbesíthetőséget, viszont a tesztidőszak lejárta miatt erre már nem volt lehetőségem. Emiatt azt a megoldást választottam, hogy a Maileon referenciái közül kiválasztottam egyet, és feliratkoztam a hírlevelükre. A választás nem volt egyszerű, mert a honlapon szereplő referenciák között vannak olyanok, akik már nem a Maileon rendszerével küldik a hírleveleiket. A kiválasztott webáruház hírlevelét több magyar és külföldi e-mail szolgáltatónál lévő fiókokba küldettem el. Az eredményen kicsit meglepődtem.

Maileon Kézbesíthetőség - Maileont használó webáruház hírlevelének kézbesíthetősége
Egy webáruház Maileonból érkezett leveleinek kézbesíthetősége

Az általam vártnál több e-mail landolt a Spam-ben és a Promóciók/Hírlevelek között. Elég nagy arányban blokkolták a szolgáltatók a hírlevélben megjelenő képeket is.

Az affiliate marketingesek többnyire rengeteg termékajánlattal bombázzák a feliratkozóikat. Mivel a mi leveleink velük megosztott IP címről mennek ki a rendszerből, hasonló elbírálásban részesíthetnek bennünket a címzettjeink levelezőrendszerei, mint az affiliate marketingeseket – vagyis, ha egy e-mail marketing rendszerben nem korlátozzák az affiliate marketinget, hamar a spam-be, illetve fekete listára kerülhetnek a mi leveleink is.

Hogy az affiliate marketing megengedett-e a Maileon rendszerében, arra a honlapon és az ügyfélportálon nem találtam utalást. Megkérdeztem az ügyfélszolgálatot, és azt az információt kaptam, hogy mindaddig nincs korlátozva a rendszer használata, amíg teljesülnek az ÁSZF-ben előírt követelmények a megnyitási, visszapattanási- és spam-be kerülési aránnyal kapcsolatosan. Ha az előírt feltételek nem teljesülnek, akkor alacsonyabb pontozást kap a küldő. Ez azért egy kicsit megnyugtató, de 100%-os biztonságot nem ígér.

Maileon Kézbesíthetőség - Maileont használó webáruház hírlevelének kézbesíthetősége
A Maileon használatának korlátozása

Ha szeretnénk függetleníteni magunkat a megosztott domain miatti kockázatoktól, ebben segíthet nekünk pl. egy dedikált IP cím. Mivel erre vonatkozóan sem találtam semmit egyik felületen sem a leírásokban, erről is megkérdeztem az ügyfélszolgálatot. Gondolom, kíváncsi vagy, milyen választ kaptam. Az egyik ügyfélszolgálatos kolléga e-mailben azt jelezte, hogy másik szolgáltató e-mail címével nem lehet a rendszerből levelet küldeni. Chaten pedig azt a tájékoztatást kaptam, hogy természetesen van lehetőség dedikált IP cím használatára.

4.8

Analytics és jelentéskészítés

Meglepően sokrétű információt kapunk

A Maileon igen részletes statisztikát ad vissza az e-mailek, az adatbázis és a különböző trendek állapotáról.

Maileon Statisztikák - áttekintő statisztika a kiküldött levelekről
Áttekintő statisztika a kiküldött levelekről

A “Jelentések” fül alatt nyomon tudjuk követni, hogyan alakulnak a megnyitási-, kattintási számok, visszapattanások, van-e probléma a kézbesíthetőségnél, vannak-e olyan e-mail szolgáltatók, ahova nem érkezik meg a levél, van-e valami probléma az újonnan betöltött listákkal, stb. A statisztikákat a bal oldali menüből érhetjük el, meglepően sok mindenre készít statisztikát nekünk a Maileon.

Maileon Statisztikák - a statisztikák sok mindent megmutatnak
A Maileon statisztikái sok mindent megmutatnak

Sajnos a statisztikát személy szerint kipróbálni nem volt lehetőségem, mert időközben lejárt a próbaidőszak, és sem megújítani, sem újat igényelni nem volt már lehetőség.

4.1

Támogatás

Van élő chat, de többször kell próbálkozni a válaszért

A Maileon chaten és e-mailen keresztül biztosít támogatást. Azt viszont első körben nem tudtam kideríteni, hogy az élő chat vajon mikor működik. Az biztos, hogy hétvégén egyáltalán nem dolgoznak, péntek délutántól hétfő reggelig semmiképpen ne számítsunk tőlük válaszra. Több alkalommal is megpróbálkoztam chaten keresztül elérni őket különböző időpontokban nap közben (lásd alább: 11:45, 12:59, 13:44 … )

Maileon Támogatás - nehéz elérni az ügyfélszolgálatot
Munkaidőben sem mindig lehet elérni az ügyfélszolgálatot

Miután többször is időtúllépésbe kerültem, megkérdeztem a német ügyfélszolgálatot, hogy a magyarországi chates ügyfélszolgálat mettől meddig érhető el. Egyidejűleg egy e-mailben megkérdeztem a magyar ügyfélszolgálatot is, hogy mikor érhetjük el őket chat-en. A németektől nem kaptam választ, a magyar ügyfélszolgálat e-mailben arról tájékoztatott, hogy a chat-en 9 és 17 óra között elérhetőek, viszont ez nem közvetlen azonnali ügyfélszolgálatot jelent. A bejövő kérdéseket, feladatokat fontossági sorrend és leterheltségtől függően végzik, és előfordulhat, hogy nem tudnak 1 órán belül válaszolni, így javasolják, hogy inkább az e-mail-en keresztüli kérdezést részesítsem előnyben. Akkor kérdem én: minek az “élő” chat? Talán, mert jól mutat az oldalon, hogy ilyen is van.

Jó, jó, azért tudok pozitívat is mondani. Ha sikerült úgy elcsípnem az ügyfélszolgálatot, hogy online voltak, akkor nagyon hamar kaptam választ és a kapott válasz kielégítő információtartalommal bírt. Az e-mailek esetében pedig 1 napon belül mindig választ kaptam a kérdéseimre.

Maileon Támogatás - ha online a support, akkor hamar kapunk választ
A német ügyfélszolgálattól nem kaptunk választ. Ha a magyar online, hamar válaszol
3.8

Árazás

Megkérik az árát, de vajon megéri?

A Maileon havidíjas és ún. pre-paid konstrukciókat kínál nekünk. Hogy az első mit takar, az gondolom, egyértelmű. A pre-paid konstrukció alatt azt kell érteni, hogy ha előfizetünk pl. egy 500.000 e-mail-es volumenre, akkor mindaddig használhatjuk a rendszert amíg ki nem merítettük a keretünket. Ha 2 hét alatt kiküldtük a keretben lévő 500.000 e-mailt, akkor addig, de ha 8 hónap alatt küldünk ki ennyi levelet, akkor addig. Maximum 12 hónapig használhatjuk fel a pre-paid keretünket.

Maileon Díjszabás - a Maileon díjcsomagjai
A Maileon díjcsomagjai

Ahogy látszik, a kínálat széles, ám véleményem szerint a magyar viszonyokhoz elég magasak az árak. Persze minden viszonyítás kérdése, mert a nagyobb csomagok arányaiban kedvezőbbek. A havidíjas konstrukcióban a legnagyobb csomag esetében kb. negyedannyiért küldhetünk ki egy levelet, mint a legkisebb csomagban.

A pre-paid csomagoknál kicsit több, mint a duplájáért jön ki egy e-mail kiküldése, mint a havidíjas esetében. Mégis, ha 250.000 e-mailnél kisebb a havi levélmennyiségünk, akkor egy ilyen mellett lehet érdemes dönteni – már ha a Maileon rendszeréből szeretnénk az e-mail marketingünket végezni. Ha mondjuk 12-13 ezer feliratkozónk van, és átlagosan heti 1 levelet szeretnénk nekik küldeni, akkor az éves szinten 676000 levél – ha minden levelet mindenkinek kiküldünk. Számolva azza, hogy 1 év alatt a feliratkozóink száma fokozatosan növekszik, az 1 millió e-mailes pre-paid keret lehet számunkra az optimális választás.

Mind a havidíjas, mind a pre-paid konstrukció esetében van lehetőségünk egyedi, személyre szabott ajánlatot is kérni a Maileontól.

Összehasonlítás

Maileon: hogyan szerepel más szoftverekhez képest?

1Active CampaignÖsszehasonlításA mi pontszámunk4.8Összehasonlítás
1Brevo (korábban Sendinblue)ÖsszehasonlításA mi pontszámunk4.7Összehasonlítás
1MaileonÖsszehasonlításA mi pontszámunk4.3Összehasonlítás
1StreamSendÖsszehasonlításA mi pontszámunk3.9Összehasonlítás

Maileon áttekintő: Összegzés

A Maileon sok mindenre használható, komplex rendszer. Sajnálom, hogy nincs már lehetőség a tesztidőszakra, mert az online bemutatóból csak korlátozottan ismerhetjük meg a rendszert. A bemutató ezen túl – bár szimpatikus volt a prezentáló kolléga – nekem kicsit személytelen is olyan szempontból, hogy nincs lehetőség közel kerülni a tűzhöz, és egy kicsit magunkénak érezni a rendszert. Biztosan megvan az oka annak, hogy a tesztlehetőséget bemutatóra cserélte a cég, én az ügyfél szemszögéből nézve nagyobb valószínűséggel választanám a rendszert a tesztelési lehetőséggel, mint a bemutatóval. A bemutató nem jelentett számomra akkora motivációt a rendszerhez való csatlakozásra, mintha saját magam próbálgathatom a rendszert.

Bár a Maileon sokat tud, és nekem még volt lehetőségem személyesen végigmenni a felületen, hogy megismerhessem a főbb funkciókat, nem vagyok meggyőződve arról, hogy érdemes a többszörösét kiadni érte, mint más rendszerért. Igaz, a Maileon nagyon részletes statisztikákat nyújt nekünk, médiatár is van a rendszerben, rengeteg funkciója van, CRM rendszerként is használható és számos automatizációt állíthatunk be, melyekkel rengeteg időt (és pénzt) spórolhatunk. Persze kérdés, hogy ezek közül valójában melyekre van szükségünk, illetve, hogy visszajön-e valahol a befektetésünk. Ha nagy cégként vesszük igénybe a szolgáltatást, akkor lehetséges, hiszen a Maileon referenciái között leginkább nagyvállalatok szerepelnek.

Nagyon hasznos és felhasználóbarát lenne, ha visszakerülne az ingyenes tesztidőszak a rendszerbe, és hasznosnak tartanám, ha kisebb vállalatok számára is biztosítanának kedvező csomagokat – nem csak külön árajánlat kérésre, hanem az alapcsomagok között. Biztosan ki lehetne találni olyan megoldást, hogy a Maileonnak is és egy kis startupnak is megérje.

Kérdések és válaszok

Könnyen használható a Maileon?

Első ránézésre bonyolultnak tűnik, a leírásokat is többször el kell olvasni, de idővel, ha megismerkedtünk a rendszerrel, jól használható.

Van ingyenes próbaidőszak?

A Maileonban már nem elérhető az ingyenes tesztidőszak. Bár a honlapjukon még kint van, hogy 1 hónapig, 100000 e-mail erejéig igénybevehetjük, a linkre kattintva csak az ingyenes bemutató igénylés lehetősége jelenik meg.

Drága a Maileon?

A Maileon díjai más e-mail marketing szolgáltatókhoz viszonyítva meglehetősen magasak. Ám a szolgáltatás sokrétűsége miatt nagyvállalatok számára megfelelő lehet. Kisebb cégek találhatnak kedvezőbb alternatívákat mind magyar, mind nemzetközi viszonylatban.

Van ingyenes díjcsomag?

Ingyenes díjcsomag nem áll rendelkezésre.
Ágnes Hajdu Ágnes Hajdu
Ágnes Magyarországon élő marketing specialista. Fő érdeklődési területei a közösségi média- és influencer marketing, a kampánymenedzsment, a tartalomgyártás és a webáruház működtetés. Három gyermek édesanyja, gyermekei nagyon fontos szerepet játszanak az életében. Ha időnként sikerül énidőt szakítania, azt legszívesebben a családjával, a párjával, illetve amatőr fotósként, énekesként, hobbi szakácsként, amatőr erőemelőként, vagy egy jó könyv mellett tölti.
Felhasználói értékelések
Legyen az első felhasználó, aki véleményt ír a(z) Maileon szoftverről magyar nyelven!
Írjon értékelést
Reagálás a véleményre
Válasz
Honlap meglátogatása: Maileon
reply
hu
Hiba
onclick="trackClickout('event', 'clickout', 'Visit User Reviews', 'maileon', this, true );"
View 1 reply
%d értékelés megtekintése
Családi megosztásTöbbfelhasználós megosztásSzakértői támogatásBiztonsági mentésIntelligens szinkronizálásMegoldás személyes használatraÜzleti megoldásOpciók csapatoknakOffline mappákFájlelőzmények és visszaállítás
Maileon alternatívák
ActiveCampaign: A legjobb ár-érték arány
A mi pontszámunk
4.8
Funkciókkal teli csomagok növekvő vállalkozások számára
Értékelés elolvasása
GetResponse: A legjobb a növekvő vállalkozások számára
A mi pontszámunk
4.5
Kiváló megoldás kisvállalkozások számára
Értékelés elolvasása
Benchmark: Egyszerű, erős, megfizethető
A mi pontszámunk
4.5
Egyszerű, hatékony eszköz kezdőknek
Értékelés elolvasása
Brevo (Sendinblue): A legjobb a kezdők számára
A mi pontszámunk
4.7
Megfizethető csomagok növekvő vállalkozások számára
Értékelés elolvasása
2946943
Legjobb kézbesíthetőség1image

Értékesítsen sikeresen a leadek számára

Válasszon több száz e-mail sablon közül, és hozzon létre hatékony kampányokat.