Alapos tesztelés és kutatómunka alapján soroljuk be a beszállítókat, de a visszajelzéseidet és a szolgáltatókkal való üzleti megállapodásainkat is figyelembe vesszük. Ez az oldal partnerlinkeket tartalmaz.Hirdetési nyilatkozat.
Nem mindegyik viszonteladói tárhelyszolgáltató ugyanolyan hatékony. Némely viszonteladói szolgáltatást nyújtó cégek nem biztosítanak megfelelő teljesítményt vagy hatékony műszaki támogatást neked és az ügyfeleidnek, alacsony minőségű szolgáltatással üzletelni viszont nem jó ötlet.
Emögött azonban több dolog áll még. A tárhely viszonteladás egy összetett üzleti szolgáltatás, és jó, ha előre megbizonyosodsz róla, hogy minden rendelkezésedre áll majd, amire szükséged van. Vannak olyan hostok, amelyek előre meghatározott csomagokra korlátoznak le, míg mások lehetővé teszik a forrásaid tetszés szerinti elosztását. A legjobb szolgáltatók professzionális tárhelykezelő szoftvert is biztosítanak plusz költségek nélkül, némelyek pedig még márkajelzéstől mentes irányítópanelhez is hozzájuttatnak, amelyet a saját márkád arculata szerint személyre szabhatsz.
Megvizsgáltam a piac legjelentősebb tárhelyszolgáltatóit, és leteszteltem a szolgáltatásaikat. Kiválasztottam azokat, amelyek a legjobb értékű szolgáltatást nyújtják viszonteladók számára, hogy így segítsek meghozni a megfelelő döntést.
Sietős a dolgod? Íme a legjobb viszonteladó tárhelyszolgáltatók 2024-ben
Kamatera1 – Nagy mértékben testre szabható felhő alapú VPS, melynek a konfigurációja a kliensek igényeinek megfelelően alakítható
GreenGeeks1 – Lehetővé teszi a kliens csomagok személyre szabását, és a források tetszés szerinti, korlátlan elosztását
A2 Hosting1 – Tartalmazza a WHM kontrolpanelt, amellyel minden ügyfeled számára egyedi fiókot készíthetsz
Mit keresünk a legjobb viszonteladói webtárhelyekben
Viszonteladói tárhely cégek tucatjait néztem át, hogy eldönthessem, melyek azok, amelyek tényleg hatékonyak. A leghasznosabb eszközök egyike, amit a web hostok nyújthatnak, az a Web Host Manager Complete Solution (WHMCS). Ez az átfogó számlázó, ügyfélkezelő és műszaki támogatási megoldás segít a viszonteladói webtárhely üzleted hatékony működtetésében.
Az alábbiakban megtekinthetők más kulcselemek, amelyeket a legjobb viszonteladói tárhelyszolgáltatók nyújtanak:
Rugalmasság: A legjobb viszonteladói hostok lehetővé teszik, hogy személyre szabhasd a saját tárhely csomagjaidat, és úgy oszthasd szét az erőforrásaidat, ahogy csak akarod.
Bőkezű erőforrások: A listámon található összes tárhelyszolgáltatás elegendő erőforrást biztosít a viszonteladói csomagjában – az esetek többségében korlátlan tárhelyet és sávszélességet.
Nagy teljesítmény: A viszonteladó vállalkozásod és a hírneved építéséhez érdeked, hogy a vásárlóid gyors oldalbetöltési sebességet és konzisztens rendelkezésre állást tapasztaljanak.
Erős ügyféltámogatás: Nincs elég időd és erőforrásod arra, hogy minden egyes ügyfeled műszaki problémáját megfejtsd. A legjobb viszonteladói tárhelyszolgáltatók vagy közvetlen segítséget nyújtanak az ügyfeleid számára, vagy professzionális útmutatást biztosítanak számodra, hogy saját magad tehesd ezt meg.
Árszabás: Tisztességesnek (hosszú, tekervényes szerződések kizárva!) és jutányosnak kell lennie, és jó értékű szolgáltatást kell kapnod a pénzedért cserébe, hogy a legjobb haszonkulccsal dolgozhass.
A Kamaterával két viszonteladói opció közül választhatsz. Az első lehetőséged a közvetlen vétel és eladás, ha teljes áron megveszed a szolgáltatásokat vagy termékeket, aztán eladod az ügyfeleidnek az általad meghatározott kereskedelmi áron. A második lehetőséged, hogy feliratkozol a Márkajelzéstől mentes viszonteladói hosting programra, amellyel a saját márkád arculatának megfelelően személyre szabhatod az irányítópanelt.
Mindkét opcióban az a jó, hogy nem kell előre befektetned hozzá – a Kamatera minden szükséges eszközzel ellát, és havonta egy százalékos összeget fizetsz nekik abból, amit az ügyfeleid kifizettek neked. Vagyis soha nem kell majd olyan erőforrásokért fizetned, amire nincs szükséged.
Ha a Kamaterát választod, egy alapszintű vagy teljes körűen kezelt felhő VPS szolgáltatás közül választhatsz, ami az igényeidnek megfelelően skálázható. A felhőszerverek végtelen skálázhatóságot és elérhetőséget kínálnak, szerverbeállítást, ami kevesebb mint egy percet vesz igénybe, nem kívánnak hardverkarbantartást, valamint egyszerű biztonsági mentést készíteni róluk, és monitorozni őket.Tudj meg többet a Kamatera kínálatáról, olvasd el mélyreható áttekintőnket.
Funkciók:
Plesk kontrolpanel: A Plesk több operációs rendszert támogat, beépített alkalmazás telepítő jár hozzá, és könnyen kezelhetővé teszi a honlapjaidat.
Microsoft licelcelt partner: Kedvezményesebb áron vásárolhatsz szoftver licenceket, és élvezheted a gyorsabb telepítési időket és az automatikus telepítés előnyeit.
Válaszd ki az operációs rendszeredet: Választhatsz CloudLinux, Windows Szerver, CentOS, Debian vagy Ubuntu közül.
Árkalkulátor: A Kamatera árkalkulátorával kiderítheted, milyen erőforrásokra van szükséged, és hogy mennyibe kerülnek ezek.
Kezdőár viszonteladói hosting esetén
Nem kell előre fizetned
Rugalmasság
Kiválaszthatod a neked tetsző operációs rendszert és SSD tárhelyet, a CPU magok számát, a havi sávszélességet és egyebeket
Erőforrások
Választhatsz 30-1,000 GB SSD tárhely és havi akár 500 GB tárhely közül
Teljesítmény
99.95% rendelkezésre állási garancia
Ügyféltámogatás
Felhőtechnológiában jártas mérnökök állnak rendelkezésedre 24/7, emailben és telefonon
A GreenGeeks viszonteladói tárhelycsomagjai korlátlan sávszélességgel és SSD tárhellyel látnak el. Ingyenes WHMCS licencek is járnak hozzá, valamint privát névszerverek, amelyekkel személyre szabhatod az általad nyújtott csomagokat, és úgy oszthatod szét az erőforrásokat, ahogy csak szeretnéd. Ráadásul a saját márkád arculatának megfelelően alakíthatod ki az ügyfeleid irányítópaneleit.
Ingyenes domain név jár egyes GreenGeeks tárhelycsomagokhoz
Mindegyik hosting fiók sok fontos funkciót tartalmaz, például ingyenes email fiókokat, korlátlan MySQL adatbázisokat, ingyenes SSL tanúsítványokat, egy drag-and-drop weboldalkészítőt, ingyenes bevásárlókosár telepítést e-kereskedelmi honlapokhoz, és másokat. A GreenGeeks-nek továbbá van egy sajátos ajánlata is: megújuló energiakreditek használatával 300%-kal ellensúlyozhatod az általad felhasznált energiaforrásokat. Napjainkban némely ügyfeled ezt jelentős előnynek értékelheti.
Funkciók:
Ügyfélfiókok: 25-80 cPanel ügyfélfiókot hostolhatsz annak függvényében, melyik viszonteladói tárhelycsomagot választottad. Ha úgy alakul, hogy több fiókra van szükséged, mint amennyit a választott csomagod biztosít, akkor ötös blokkokban adhatod hozzá őket anélkül, hogy elő kellene fizetned egy drágább csomagra.
Fejlesztőbarát: A GreenGeeks többféle PHP verziót is kínál, Perl és Python támogatást, valamint hozzáférést a legújabb fejlesztői eszközökhöz (Git, WP-Cli, Drush és mások).
Ingyenes migráció: Ha egy másik webtárhelyről költözteted át a viszonteladói fiókodat, akkor a GreenGeeks ingyenes migrációt is biztosít 30 cPanel fiókig.
Kezdőár viszonteladói hosting esetén
$19.95 havonta
Rugalmasság
100% márkamegjelölés mentesség, és megtervezheted a saját csomagjaidat lemezterület, sávszélesség, domainek, email fiókok és egyebek szerint
Erőforrások
Korlátlan sávszélesség és lemezterület
Teljesítmény
A legújabb sebességtechnológiákat alkalmazza: SSD RAID-10 tárhelyválaszték, PHP7, CDN és még ennél is több
Ügyféltámogatás
Hosting szakértők állnak rendelkezésedre 24/7 élő chaten, emailben vagy telefonon. Továbbá a tudásbázisukban videó útmutatók is megtalálhatók a “csináld magad” megközelítést vallók számára
Az A2 Hosting négy viszonteladói tárhelycsomagot kínál, valamint mindegyikhez jár egy ingyenes Blesta licenc is. A Blesta egy kielégítő ügyfélkezelő megoldás, azonban ha a Silver, Gold vagy Platinum csomagot választod, akkor választhatod helyette a WHMCS-t – egy még fejlettebb platformot – is.
Minden A2 Hosting viszonteladói fióknak megvan a maga felhasználóbarát WebHost Manager (WHM) kontrolpanelje, amely lehetővé teszi egyedi fiókok készítését minden ügyfeled számára. ezen felül pedig a viszonteladói fiókod teljesen márkamegjelöléstől mentes, így a saját márkád arculatával reklámozhatod a szolgáltatásaidat a saját vásárlóidnak. Még egy ingyenes eNom viszonteladói fiókot is kapsz bármelyik A2 Hosting viszonteladói csomaghoz.
Ügyfélfiókok: A csomagodtól függően 40-100 ügyfélfióknak biztosíthatsz tárhelyet.
Árszabás: A bármikor igényelhető pénzvisszatérítési garanciának köszönhetően teljesen rizikómentesen kipróbálhatod az A2 Hosting viszonteladói csomagjait. Ez azt jelenti, hogy akkor mondhatod le a szolgáltatást, amikor csak akarod, és időarányos visszatérítésben részesülhetsz.
WordPress-optimalizált szerverek: Ha WordPress oldalakat készítesz az ügyfeleidnek, akkor bizonyára örülni fogsz neki, hogy az A2 Hosting mindent megtesz annak biztosítása érdekében, hogy a WordPress weboldalak a lehető legjobban teljesítsenek sebesség és biztonság tekintetében is.
Fejlett biztonság: Az A2 Hosting viszonteladói tárhely csomagjai egy szabadalmaztatott biztonsági konstrukciót is tartalmaznak, amely Perpetual Security (Örökös biztonság) néven fut, és aktívan védi az ügyfeleid weboldalait a hackerekkel és más fenyegetésekkel szemben.
Kezdőár viszonteladói hosting esetén
$17.99 havonta
Rugalmasság
Létrehozhatod a saját csomagjaidat saját nevekkel és elosztott erőforrásokkal (lemezterület kvóta és havi sávszélesség, cPanel téma, funkciók és egyebek)
Erőforrások
30 GB-tól 200 GB-ig terjedő tárhely és 400-2,000GB sávszélesség
Teljesítmény
99.9% rendelkezésre állási garancia, 20x turbó szerverek és SSD tárhely
Ügyfélszolgálat
24/7/365 “Guru csapat” támogatás élő chaten, emailben, telefonon, valamint online tudásbázis
Az InterServer viszonteladói tárhelycsomagjai minden funkciót tartalmaznak, amelyek a Standard webtárhely csomag részét képezik. Az ügyfeleid hozzájutnak cPanelhez, korlátlan Ultra SSD tárhelyhez, hozzáférhetnek felhő appok százaihoz (köztük egy kattintásos telepítéshez WordPress-hez, Joomlához, Magentóhoz és másokhoz), hozzáférést kapnak a SitePad weboldalkészítőjéhez, korlátlan számú email fiókhoz, ingyenes, házon belüli biztonsághoz, amely InterShield néven ismert, valamint ingyenes SSL tanúsítványhoz.
A WHM kontrolpanellel menedzselheted az ügyfeleidet. Egy kiegészítő havidíj fejében az InterServerrel elkészítheted az egyéni IP címedet, és szert tehetsz egy privát DNS szerverre is.
Funkciók:
Biztonság: Az InterServer elkülönítve kezeli a weboldalakat, vagyis ha az egyik ügyfeled weboldalánál becsúszik valamilyen biztonsági hiba, vagy megugrik rajta a forgalom, az nem befolyásolja majd a többi ügyfelet. A cég továbbá naponta automatikus biztonsági mentést végez.
Ügyfélfiókok: 20-70 cPanel fiókod lehet attól függően, hogy melyik csomagra ruházol be.
Bőkezű erőforrások: Valószínűleg soha nem kell majd attól tartanod, hogy kifogysz a tárhelyből vagy a sávszélességből, amíg követed az InterServer méltányos használati irányelvét.
Ami kiemelkedővé teszi az InMotion Hostingot a megosztott viszonteladói tárhelyszolgáltatáson túl, hogy VPS viszonteladói tárhelycsomagokat is kínál. Ez akkor lehet ideális számodra, ha bonyolultabb weboldalakat készítesz nagyobb ügyfeleknek, akiknek többre van szükségük annál, amit a standard megosztott tárhelyszolgáltatás nyújthat.
A VPS viszonteladói csomagok ingyenes szerverkezelést kínálnak, így gondoskodva az infrastruktúrád biztonságáról és aktualitásának megőrzéséről. Egy márkajelzéstől mentes konstrukcióhoz jutsz hozzá, amely lehetővé teszi az egyedi cPanel arculat létrehozását, és egy ingyenes WHMCS licenc is jár minden csomaghoz. A VPS viszonteladói csomagok hátulütője, hogy csak 5 cPanelhez juthatsz hozzá a megosztott viszonteladói csomagokkal megszerezhető 25-80-nal szemben.
Ingyenes domain név jár egyes InMotion Hosting tárhelycsomagokhoz
Ha úgy döntesz, hogy beruházol az InMotion Reseller Advantage (Viszonteladói Előny) szolgáltatására, akkor beléphetsz a domain viszonteladói üzletbe is, és kevesebb mint 48 órán belül belevághatsz a domainek eladásába és a tárhelyszolgáltatásba.
Funkciók:
Ingyenes migráció: A választott csomagodtól függően akár 50 cPanel fiók transzferhez is hozzájuthatsz, hogy segíthess az ügyfeleid honlapjainak átköltöztetésében az új tárhelyedre.
IP címek: Akár öt dedikált IP címed is lehet a csomagválasztásodtól függően.
WHM hozzáférés: az ár tartalmazza.
Nagylelkű pénzvisszatérítési garancia: Az InMotion Hosting 90 napos, teljes tesztszolgáltatáshoz juttat, ezzel túlteljesítve a 30 napos ágazati standardot.
A viszonteladói WHM-edben személyre szabhatod a tárhelycsomagodat
Erőforrások
80-260GB lemezterület és 800GB-6TB sávszélesség
Teljesítmény
99.9% rendelkezésre állási garancia. Két Max sebesség zóna adatközpont, amelyeket számos élvonalbeli internetszolgáltató szolgál ki, többrétegű redundanciával
Ügyféltámogatás
24/7 telefonos, élő chates és email támogatás. A magasabb szintű csomagokkal hozzájuthatsz két ingyenes órához az InMotion specializált szolgáltatásából, a Launch Assistből, amely segít a hosting vállalkozásod beindításában
Melyik viszonteladói tárhelyszolgáltató lehet megfelelő számodra?
A tárhely viszonteladás nagyon jövedelmező lehet, és nagyszerű mód arra, hogy bevételi forrást adj hozzá a már létező vállalkozásodhoz. Fontos, hogy a kezdetekkor a legideálisabb szolgáltatót válaszd ki, amely a legjobban megfelel az ügyfeleid szükségleteinek.
Íme az ajánlásaim:
AGreenGeeks a legelső választásom,1 mert rugalmas csomag személyre szabási opciókat kínál, korlátlan erőforrásokkal, amelyeket tetszés szerint oszthatsz el.
Ha a biztonság fontos szempont számodra, akkornézz rá az InterServer viszonteladói csomagjaira1. Elkülönítve kezeli a weboldalaidat, így ha valami biztonsági probléma adódik az egyiknél, az nem lesz hatással a többire. Továbbá szabadalmaztatott InterShield biztonsági konstrukciójához is hozzáférést biztosít.
Melyik a legjobb viszonteladói tárhelyszolgáltató?
A válasz az olvasó igényeitől függ, illetve attól, hogy milyen fajta tárhelyszolgáltatást szeretne továbbértékesíteni. Ha testreszabható felhő VPS-t szeretne továbbértékesíteni, akkor a Kamatera lesz valószínűleg a legjobb választás. Ha a legjobb teljesítményű megosztott tárhelyet keresi, akkor az A2 Hosting szolgáltatását ajánlom.
Melyik viszonteladói tárhelyszolgáltató a leginkább megfizethető?
Röviden, igen. A legnagyobb haszonkulcshoz viszont fontos, hogy a lehető legjobb viszonteladói tárhelyszolgáltatót válaszd. Miután sikerült megfejtened, mire van szükséged az ügyfeleid igényeinek kielégítéséhez, ki tudod választani a legjobb szolgáltatót, aki minden olyan funkciót biztosítani tud, ami neked kell.
Fontos észben tartani, hogy például az olyan funkciók, mint a professzionális tárhelykezelő szoftver, illetve a korlátlan erőforrások és domainek, segíthetnek abban, hogy sikerre vihesd a viszonteladói hosting vállalkozásodat.
Mark egy főállású webfejlesztő, akinek a specialitásai a HTML5, CSS, JavaScript, MySQL és PHP nyelvek. Amikor épp nem weboldalt fejleszt vagy nem a kütyü gyűjteményét gazdagítja egy újabb darabbal, szívesen dobol a progresszív rock bandájában. Spanyol omlettet is szeret készíteni.
Minden felhasználói kommentet ellenőrzünk 48 órán belül, hogy Önhöz hasonló valós személyektől származnak-e. Örülünk, hogy hasznosnak találta a cikket - értékelnénk, ha még több emberrel osztaná meg.
Ossza meg a blog bejegyzést barátaival és munkatársaival most:
Thank you, , your comment was submitted successfully!
We check all comments within 48 hours to make sure they're from real users like you. In the meantime, you can share your comment with others to let more people know what you think.
Köszönjük, hogy feliratkozott!
Havonta egyszer érdekes és hasznos tippeket, ötleteket és tanácsokat fog kapni arról, hogy hogyan javíthatja weboldala teljesítményét és valósíthatja meg digitális marketing céljait.